Szülőként a legfontosabb számunkra gyermekünk biztonsága és boldogsága. Ösztönösen óvjuk őket a bajtól, de néha a veszélyek nem kívülről jönnek, hanem a mindennapi élet részeként jelenhetnek meg, akár nevelési helyzetekben is. Elengedhetetlen, hogy tisztában legyünk azzal, mik lehetnek a visszaélés jelei, hogy időben lépni tudjunk. A felismerés nehéz, fájdalmas lehet, de a tudás az első lépés a védelem felé.
A gyermeknevelés során előforduló visszaélés többféle formát ölthet, beleértve a fizikai, érzelmi, szexuális bántalmazást és az elhanyagolást. A jelek felismerése nem mindig egyértelmű, gyakran finom változásokban vagy ellentmondásos helyzetekben mutatkoznak meg.
Mire figyeljünk különösen?
- Fizikai jelek: Magyarázat nélküli zúzódások, égési sérülések, törések, különösen, ha ismétlődnek, vagy a gyermek és a gondozó magyarázata nem egyezik. Figyeljünk a sérülések elhelyezkedésére is (pl. olyan testrészeken, amelyeket nehéz véletlenül megsérteni).
- Érzelmi és viselkedési változások: Hirtelen, drasztikus változások a gyermek viselkedésében. Visszahúzódóvá, félénkké válhat, vagy éppen ellenkezőleg, agresszív és dacos lehet. Észrevehetünk alvászavarokat, étkezési problémákat, túlzott ragaszkodást vagy éppen elutasító magatartást a gondozókkal szemben. Előfordulhat, hogy a gyermek koránál érettebb vagy éppen fejletlenebb viselkedést mutat.
- Elhanyagolás jelei: Tartósan rossz higiénia, megfelelő ruha vagy élelem hiánya, felügyelet nélküli állapotok. Az elhanyagolt gyermek gyakran fáradt, kedvtelen, iskolai teljesítménye romlik.
- Szexuális visszaélés jelei: Nehezen magyarázható testi tünetek (pl. fájdalom vagy sérülések a nemi szervek környékén), megmagyarázhatatlan betegségek, hirtelen viselkedésváltozások, a szexuális témák iránti túlzott vagy korának nem megfelelő érdeklődés/ismeret.
Fontos megjegyezni, hogy egy-egy tünet önmagában nem feltétlenül jelent visszaélést. Azonban, ha több jel halmozódik, vagy ha a megfigyelések tartósak, érdemes komolyan venni az aggodalmakat.
Ha gyanú merül fel, ne habozzunk segítséget kérni. Beszéljünk a gyermekkel (korának megfelelő módon), forduljunk szakemberhez (gyermekorvos, védőnő, gyermekpszichológus, pedagógus), vagy értesítsük a gyermekjóléti szolgálatot. A legfontosabb, hogy cselekedjünk a gyermek érdekében. A felismerés bátorságot igényel, de a gyermek biztonsága mindennél előbbre való.