A társadalmi távolságtartás, mint kényszerű alkalmazás a járvány idején, nem csupán egy fizikai távolság fenntartása, hanem egy mélyebb érzelem és aggodalom megnyilvánulása is. Számtalan ember számára jelentett ez a gyakorlat új kihívásokat. Különösen nehéz volt elviselni azokat a pillanatokat, amikor a megszokott közelség és érintés helyett inkább egy üres térbe néztünk, és a barátaink, családtagjaink távolságát éreztük.
A társadalmi távolságtartás során sokan tapasztalták meg a izoláció érzését. Azok a pillanatok, amikor együtt lehettünk, összegyűltünk egy kávézóban, vagy csak átöleltük egymást, hirtelen elérhetetlenné váltak. A közelség hiánya nemcsak a fizikai, hanem a lelki biztonságunkat is befolyásolta. Az érzelmi támogatás, amit a barátoktól és családtagoktól nyerünk, most visszaszorult, hiszen a vírus miatt számos kapcsolatunkat újra kell gondolnunk.
Ugyanakkor a társadalmi távolságtartás nemcsak a távolságról szól, hanem arról is, hogy miként vigyázunk egymásra. Az, hogy távol tartjuk magunkat, egy felelősségteljes döntés. Ez a biztonságunkat szolgálja, ugyanakkor a közösség egészségét is védi. Az új normák kialakítása során sokan megtanulták, hogy lehetőség szerint virtuális módon tartsák a kapcsolatot. A videóhívások és online találkozók révén új módon kapcsolódhatunk egymáshoz, megőrizve a közelség illúzióját, miközben fizikailag távol vagyunk.
Fontos megérteni, hogy a társadalmi távolságtartás nem maradandó állapot. Ez egy átmeneti intézkedés, amely segít megóvni az életünket és egészségünket. A jövőben ismét feléledhetnek az emberi kapcsolatok, ahogy újra visszatérhetünk az együttlétekhez és az ölelésekhez. Addig is törekedjünk arra, hogy támogassuk egymást a kihívások közepette, és emlékeztessük magunkat arra, hogy a távolság nem csökkenti az együttérzést és a szeretetet.